A kiégés szindróma (burnout syndrome), bár nyilván korábban is létezett, fogalmát nem is olyan régen, 1974-ben Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus írta le először és innentől fogva kezdtek el érdemben foglalkozni a jelenséggel.
A kiégés tulajdonképpen állandó, vagy gyakori emocionális terhelés hatására alakulhat ki. Mentális és fizikai kimerülést jelent, mely sokszor a reménytelenség, inkompetencia érzésével társul és a célok elvesztésével jár.
Eredetileg csak olyan tevékenységek esetében használták a fogalmat, melyek más emberekért tett komoly erőfeszítést igényelnek. Pl. ápoló, orvos, tanár. De mára már egyre inkább kiterjesztve, más foglalkozásokra, vagy akár munkahelytől független tevékenységekre vonatkoztatva is használják.
Az állandó (munkahelyi) stressz, folyamatos leterheltség, az előrejutási lehetőség, vagy a teljesítménnyel kapcsolatos visszajelzés hiánya, méltatlan bérezés és munkakörülmények, a gyakori krízis helyzetek átélése, vagy az adott személyt terhelő nagy felelősség is hozzájárulhatnak a burnout szindróma kialakulásáshoz.
A folyamat több szakaszra bontható:
Idealizmus szakasza: Az érintett személy tele van lelkesedéssel, készen áll a rá váró feladatok megoldására. Idealizája a munkakörét, már-már túlzottan ambiciózus, munkatársaival intenzív a kapcsolata, gyakran irreális elvárásai vannak magával szemben, melyeknek eleget is tesz, nem tart mértéket a munkában.
A realizmus szakaszában az idealizmus alatt kiharcolt elismerés segíti a hatékony, értékes munkavégzést, jó hatással van a kreativitásra. Az érintett személy továbbra is elhivatott a munkája iránt, lelkiismeretesen végzi azt, de már látja, hogy vannak jobb és rosszabb napok, nem feltétlenül éli meg személyes kudarcként, ha valami nem úgy sikerül, képes egészséges egyensúlyt tartani munka és magánélet között.
Stagnálás: A teljesítmény nem emelkedik, csökken az érdeklődés, a nyitottság.
Ezt követi a frusztráció szakasza, amit kétségbeesett bizonyítási kényszer jellemez. Egyre inkább jellemző, hogy a munka kiszorítja az egyéb tevékenységeket a mindennapokból, az illető társas kapcsolatai romlanak, vagy elhalnak. Sajnos azonban a teljesítmény is fokozatosan csökkenni kezd, a munkavégzés hatékonysága jelentősen romlik, az érintett személy frusztrációja a munkatársakkal, feladatkörrel kapcsolatos negatív megnyilvánulásokban, korábban nem jellemző hibákban mutatkozik meg.
Apátia: Az érintett személy bezárkózik, segítséget nem fogad el, kerüli a kihívásokat, nem tesz plusz erőfeszítést semmiért, fél már a kudarc lehetőségétől is. Feladatait futószalag szerűen végzi, nem lát esélyt a helyzet megváltozására.
A kiégés megelőzése a munkáltató érdeke is, hiszen hosszú távú, hatékony teljesítményre csak akkor számíthat, ha ilyen szempontból is odafigyel a munkavállalókra. A továbbképzések és fejlődési lehetőség biztosítása, megfelelő bérezés, szabadságolások rugalmas kezelése, illetve mind a mentális, mind a fizikai egészségre való törekvés segítenek elejét venni a burnout szindrómának.